• Főoldal

    (current)
  • Rólunk

  • Tevékenységi kör

  • Projektek,referenciák

  • Partnereink

  • Közzétételi kötelezettség

  • Kapcsolat

  • Üzbegisztán

  • english
  • Üdvözöljük a VIZITERV Export Kft. oldalán!

    A Magyar Állam által 2018-ban alapított és tulajdonában lévő, a hazai állami vízügyi igazgatási szervek szakmai tapasztalatára, potenciáljára támaszkodó Kft. a nemzetközi vízügyi területen jelentkező, - elsősorban, tervezési, szakértői, oktatási - feladatok ellátásra szakosodott. Tekintettel arra, hogy Társaságunk az ország legnagyobb vízügyi szervezetrendszerének erőforrásaira támaszkodik, hatékonyan képes ellátni a legkülönfélébb vízügyi szakterületi feladatokat, továbbá képes dinamikusan reagálni a nemzetközi piacon jelentkező eltérő léptékű feladatok okozta kihívásokra. Bízunk benne, hogy honlapunkon képet kap a Társaság tevékenységéről és akár már a közeli jövőben partnereink között köszönthetjük.

    Dr. Dobi László ügyvezető

  • Rólunk

    Az elmúlt években Magyarország külpolitikájában jelentős hangsúlyt kapott a vízdiplomácia, amely a magyar vízügyi szakmai potenciálra, a vízgazdálkodáshoz kapcsolódó szakértelemre alapozva olyan kitörési pontként jelenik meg, amely hosszú távon jó hírnevet kölcsönözhet az országnak és gazdasági szempontból már rövid távon is eredményes lehet.

    Az Országos Vízügyi Főigazgatóság irányítása alá tartozó és annak szakmai bázisára támaszkodó VIZITERV Export Kft. életre hívásának célja a Kormány nemzetközi vízpolitikai célkitűzéseinek hatékony szakmai támogatása, a partnerországok vízügyi fejlesztéseiben való magyar szerepvállalás kiszélesítése, erősítése. A 2018-ban létrehozott, 100 %-ban állami tulajdonú Társaság elsősorban azokon a vízügyi szakmai területeken kíván a külpiacokon tevékenykedni, amely Magyarországon hagyományosan az állami vízügyi szervek feladat és hatáskörébe tartoznak és mindezidáig a nem jelentek meg szignifikánsan a magyar vízipari export palettáján.

    A szakmai terület főként arra orientálódik, ami a Kárpát-medencei hazánk földrajzi és klimatikus adottságaiban gyökerezik, ahol egy időben kell felkészültnek lenni a víz káros bőségének, vagy éppen katasztrofális hiányának a kezelésére. Ennek megfelelően a VIZITERV Export fővállalkozói jellegű képessége az ár- és belvízmentesítés, folyamszabályozás, a vízvisszatartás (tározás), a mezőgazdasági vízgazdálkodás – aszálykár elhárítás és térségi vízszétosztás létesítményeire terjed ki. A monitoring rendszerekben, a hidrodinamikai és egyéb modellezésben, valamint az adatbázis kezelésben való jártasság a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás gyakorlati megvalósításához (implementációjához) ad tudást.

    A VIZITERV Export Kft. legfontosabb pillére a Kft irányítását adó Országos Vízügyi Főigazgatóság és felügyelete alatt álló 12 területi vízügyi igazgatóság szakmai potenciálja, felhalmozott tudásanyaga. Ez a szakmaiság az igazgatóságok – működési területük – sokszínűsége miatt a síkvidéktől, a dombvidéken át, a nagy tavak, folyók kezelésére, határvízi együttműködésekre, nagylétesítmények (pl. vízlépcsők, nagy tározók) rendkívül széles, lefedi az integrált vízgazdálkodás szinte minden szektorát.

  • Tevékenységi kör

    A VIZITERV Export Kft. tevékenységi köre a magyar állami vízügyi szervek tevékenységi körében, tudásában gyökerezik.

    Magyarország nemzetközi összehasonlításban is speciális földrajzi és vízrajzi adottságainak köszönhetően (a föld legzártabb medencéjében élünk, a felszíni vizek 97%-a külföldről érkezik, az ország ¼-ét árvizek, ½-ét belvizek fenyegetik, sokszor mindez az aszállyal egy időben stb.) több évszázados tapasztalattal rendelkezik a vízgazdálkodási kihívások kezelésében. Vízügyi igazgatási rendszerünk szervezettségében, felkészültségében, létszámában, eszközállományában is egyedül álló, oktatási képzési hálózatunk magas szakmai színvonalú.

    A vizek kártételei elleni védekezés mellett komoly eredményeket tudunk felmutatnia a fenntartható felszíni és felszínalatti vízkészlet gazdálkodás területén is. Hazánkban került elsőként kifejlesztésre és üzemszerű telepítésre olyan aszály monitoring és aszály előrejelző hálózat, amely közvetlenül képes támogatni a mezőgazdasági vízigények víztakarékos módon történő kielégítését.

    Fentieknek megfelelően a Kft. a tervezési, konzultációs tevékenysége elsősorban az alábbi szakterületekre fókuszál:


    • többcélú vízgazdálkodási rendszerek fejlesztése,
    • víztározók, üzemirányítási rendszerek tervezése,
    • mezőgazdasági vízszolgáltatási rendszerek fejlesztése, öntöző művek tervezése,
    • aszály kockázatbecslés készítése, aszály monitoring rendszerek tervezése, előrejelzési metodika kidolgozása,
    • árvízi kockázatbecslés, a veszély- és kockázati térképek, a kockázatkezelési tervek készítése, védelmi szervezeti modellek, menedzsment tervezése,
    • árvízi megfigyelő, riasztó és előrejelző rendszerek, fejlesztése, tervezése árvíz előrejelző módszerek, modellek kidolgozása,
    • árvízvédelmi művek, védképesség növelő technológiák, folyószabályozási művek tervezése,
    • vízgazdálkodási menedzsment, szervezeti struktúra tervezés, tanácsadás
    • vízügyi szakmai felnőtt továbbképzési, oktatási tevékenység

  • Projektek, referenciák

    Az Országos Vízügyi Főigazgatóság az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal és a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve 2015-ben kezdte meg az Operatív Aszály- és Vízhiánykezelő Rendszer kidolgozását. A fejlesztés elsődleges célja a vízügyi ágazatban eddig hiányzó, vízhiányra vonatkozó információ előállítása, a vízhiány megfelelő – jól definiált védekezési fokozatok alapján történő – operatív kezelésének, megelőzésének megalapozása, illetve a vízkészlet-gazdálkodás támogatása. A projekt célja a vízhiány monitoring rendszer által jelenleg csak diszkrét értékek formájában szolgáltatott talajnedvesség adatok térbeli kiterjesztése országos talajnedvesség-mérés modellezés megalkotásával.

    A projekthez kapcsolódó terepi hidrológiai vizsgálatok, hidrológiai modellezés, mikro vízi erőművek potenciális helyének kijelölése, villámárvizek kockázatának vizsgálata, szakmai hidrogeológiai és árvízvédelmi oktatás, megvalósíthatósági tanulmány adott fejezeteinek megírása. A projekt 2021 I. félévében zárul.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2018. évi Vízipari Exportot támogató kiírásán nyert forrást a Kft. a kenyai kisméretű farmgazdaságok öntözési lehetőségeinek fejlesztési lehetőségeit vizsgáló tanulmány elkészítésére. A projekt sikeresen megvalósult, a hivatalos zárás 2019. március 31-én megtörtént. A projekt eredményeképpen megszületett előzetes megvalósíthatósági tanulmány figyelembevételre került a további kenyai öntözési támogatások folyósítására irányuló Kormány döntés előkészítésénél.

    A „Folyami hordalék monitoring szakértő képzés, valamint a DanubeSediment projekt produktumát képező Hordalékgazdálkodási Útmutató és Kézikönyv angolról magyarra történő fordítása” című munkát 2018. júniusban nyerte el a Kft. A munka operatív szakasza 2019 végéig tartott. A Kft. szervezésében és lebonyolításában hordalékmérési nemzetközi szakmai képzésre került sor. A munkát az NKE Víztudományi Karának bevonásával végeztük el. Az útmutató és a kézikönyv lefordítása megtörtént, a program pénzügyileg 2020 I. negyed évében zárult.

    A VIZITERV Export Kft. a projekt kommunikációs munkacsomagjában levő feladatok ellátására kapott megbízást. A munkák a projekt ütemtervében foglaltaknak megfelelően haladnak. A projekt 2021. I. félévében zárul.

    A munkára a KKM által kiírt, a hazai vízipari export fejlesztésére irányuló 2019. évi pályázaton nyert támogatást a VIZITERV Export Kft. A 2019. márciusában elindult projekt célja a Vérke patak rehabilitációjának előkészítése, megalapozása oly módon, hogy az illeszkedjen a kormány maghatalmazottak által elfogadott és aláírt „Állandó vízpótlás biztosítása a Beregben” fejlesztési programhoz. A projekt végrehajtása során geodézia felmérésre került a teljes, mintegy 36 km hosszú Vérke patak és az iszapelhelyezésre vonatkozó szabályok, lehetőségek ismeretében javaslat készül a lehetséges kotrási módokra, eljárásokra. A projekt 2020. áprilisban zárult.

  • Partnereink

    Kiemelt partnereink


    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image

    Vízügyi partnereink


    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image
    Image

    További partnereink

    Image
    Image
    Image

    Image
    Image

  • Közzétételi kötelezettség

    Vezető tisztségviselő:

    2017. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2018. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2019. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2020. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2021. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2022. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2023. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2024. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)



    Felügyelőbizottság:

    2017. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2018. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2019. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2020. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2021. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2022. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2023. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    2024. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)



    A munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalók:

    2017. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."

    2018. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."

    2019. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."

    2020. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."

    2021. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."

    2022. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."

    2023. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."

    2024. év (A 2009. évi CXXII. és a 2011. évi CXII. Törvény szerint)

    "A Társaság a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalónak minősülő munkavállalóval nem rendelkezik."



    VIZITERV Export Kft. – Közbeszerzési terv 2018.

    Nem indított közbeszerzési tervet.

    VIZITERV Export Kft. – Közbeszerzési terv 2019.

    Nem indított közbeszerzési tervet.

    VIZITERV Export Kft. – Közbeszerzési terv 2020.

    Nem indított közbeszerzési tervet.

    VIZITERV Export Kft. – Közbeszerzési terv 2021.

    Közbeszerzési terv 2021.

    VIZITERV Export Kft. – Közbeszerzési terv 2022.

    Közbeszerzési terv 2022.

    VIZITERV Export Kft. – Közbeszerzési terv 2023.

    Közbeszerzési terv 2023.

    VIZITERV Export Kft. – Közbeszerzési terv 2024.

    Közbeszerzési terv 2024.



    Beszámolók:

    2017. évi Egyszerűsített éves beszámoló

    2018. évi Egyszerűsített éves beszámoló

    2019. évi Egyszerűsített éves beszámoló

    2020. évi Egyszerűsített éves beszámoló

    2021. évi Egyszerűsített éves beszámoló

    2022. évi Egyszerűsített éves beszámoló

    2023. évi Egyszerűsített éves beszámoló


    Közérdekű Adatok:

    Közzétételi lista VIZITERV Export Kft.

    Közérdekű adat Ügyvezetői Utasítás

    ÁSZ vizsgálat megállapításai 2021

    ÁSZ vizsgálat felhívásának végrehajtása 2021

    Alapító Okirat VIZITERV Export Kft

  • Kapcsolat

    VIZITERV Export Környezetvédelmi
    és Vízügyi Tervező,
    Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

    SZÉKHELY:
    BUDAPEST
    Márvány u. 1/c-d
    1012 HUNGARY

    TELEPHELY:
    BUDAPEST
    Pálya u. 9. V.em.
    1012
    Tel: +3612254400/10030
    fax: +3612254415
    e-mail: vizitervexport@ovf.hu


    OVF Székház



  • Öntözési célú, felszín alatti víztározási lehetőségeket vizsgált az OVF szakmai irányítása alatt a VIZITERV Export Kft. Üzbegisztánban

    2022-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium a hazai startupY vállalatok külpiaci szerepvállalásának és hálózatosodásának folyamatos növelése, az export európai piaci koncentrációjának csökkentése, Magyarország közép-ázsiai régióval folytatott külkereskedelmének fokozása érdekében (HU-UZB-Startup-2022) pályázatot hirdetett meg az export növelésének előmozdítására.

    A pályázaton erdményesen szerepelt a VIZITERV Export Kft. és támogatást nyert az „Öntözési célú, felszín alatti víztározási lehetőségek vizsgálata a vízhiányos régiókban Üzbegisztánban” feladat végrehajtására.

    Üzbegisztán gazdasága jelentős hangsúlyt fektet a mezőgazdaság fejlődésére, amelyre jellemző, hogy a Szovjetunió idején történt masszív öntözésfejlesztés és a mezőgazdaság intenzív vegyszerhasználat következtében a felszíni lefolyás minősége romlott ebben a régióban. Az intenzív beavatkozások jelentős mértékben befolyásolták a hidrogeológiailag összefüggő felszín alatti vizeket is. A túlzott öntözés a talajok szikesedéséhez vezetett, ami már ma is jelentős területek talajminőségét fenyegeti, a jövőben pedig a terméshozamok is veszélybe kerülhetnek. A Szovjetunió összeomlása óta intézményi változások történtek a természeti erőforrásokkal és a vízügyi infrastruktúrával való gazdálkodás terén. Ugyanakkor a felszín alatti vizek felhasználása és kezelése tekintetében fejletlen és hosszú távon fenntarthatatlan rendszerek vannak gyakorlatban.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával megvalósuló projekt során a felszínalatti víztestek beazonosításával, kutatásával párhuzamosan megvalósult a felszín alatti víztározó építésére irányuló ipari kutatás is a Kyzylkum sivatagtól keletre fekvő régióban. A kutatás kiterjedt a földtani, geofizikai vizsgálatokra, a víztározó építésére alkalmas helyszín és annak hidrogeológiai szerkezet, valamint a befolyásoló hidrológiai viszonyok meghatározására. A kutatás célja a megfelelő Managed Aquifer Recharge (MAR) technológiai kidolgozása, valamint a vizsgált mezőgazdasági terület vízellátására alkalmas intelligens öntözési technológia kidolgozása. A földalatti tározó kialakítása előnyös az erőforrások és a környezet szempontjából, nemcsak a vízkészlet hiányt enyhíti, hanem a térség ökológia minőségét is javítja. Ha a földalatti tározó elkészül, akkor egy előnyös erőforrás- és környezeti ciklus alakul ki, és ez nagyban segíti a társadalmi-gazdasági fenntartható fejlődést. Ugyanakkor a megnövekedett igények és a korlátozott vízkészletek közötti szakadék áthidalása a javasolt precíz vízgazdálkodási technológiákkal - intelligens öntözés – amelynek tanulmány szintű kidolgozása szintén jelen projekt része. Fontos része volt a munkának az un. workshopok megszervezése. Üzbegisztánban két workshop (Tashkent, Namangan) és Magyarországon is két workshop (Budapest) került megrendezésre.

    A munka szoros együttműködésben valósult meg az üzbég pályázati partnerrel (HELLO FRIEND Ltd., Public Service Center -Yunusabad Branch, Tashkent) és a támogató szakmai intézménnyel (Tashkent State Agrarian University) .

    A projekt operatív megvalósításához kapcsolódóan két együttműködési megállapodás került megkötésre. Ezek közül az egyik a Taskenti Állami Műszaki Egyetemmel, a másik pedig a Namangani Műszaki Egyetemmel került aláírásra. Az együttműködési megállapodások jó alapot teremtenek a további közös szakmai programok tervezésére, megvalósítására, az oktatás, képzési tevékenység összehangolására.

    A magyar vízügyi szaktudás elismerésének jeleként is értékelhető, hogy a Namangani Műszaki Egyetem Rektora és az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vezetője közös „faültetésssel” szimbolizálták az együttműködés fejlesztésének szándékát. A feladatok végrehajtásának operatív szakasza 2024. szeptember 15-én zárult, ezt követően készül el az összefoglaló szakmai és pénzügyi jelentés.

Copyright © 2020 Viziterv Export Kft.